Aurális retorika


Ha a vizuális retorika a több mint 2500 éves nyelvi meghatározottsággal küzd, akkor a hangzás retorikája a teljes elhallgatással. Míg a vizuális retorika az új/digitális/multi/integrált médiával előtérbe kerül, addig a hangzás-hallás retorikája (aurális retorika) ugyanennek a médiának a láthatatlan és hallhatatlan aspektusa marad. Márpedig, ha a média multi- és integrált, ekképpen pedig új, akkor a hangnak, hangzásnak legalább olyan fontos szerepe van, mint a képnek.

A klasszikus retorikai hagyomány a hangoztatás technikáját az előadásmód keretében tárgyalta, amely a memória után az ötödik szónoki kidolgozási fok volt. Ugyanakkor vannak retorikák, amelyek előbbre, a memória elé helyezték, arra figyelmeztetve, hogy a szöveg megírásához hozzátartozik az előadásmód megtervezése, a hangoztatásra, bemutatásra való irányulás megszűrheti, átalakíthatja a beszédet. Az előadásmódban az orális/aurális, a hangzó összekapcsolódódott a láthatóval: a testtartással és a gesztusokkal. Arisztotelész szerint három dologra kell figyelmet fordítani: a hangerőre, a hangzásra és a ritmusra (Rétorika, 1403b). A hangzás, hangoztatás tehát retorikai cselekvést alkot, retorikai célokat szolgál, a 21. századra elnémuló retorikai műveltség azonban mintha megfeledkezne erről. Ahogyan megfeledkezni látszik a hallásról és a hallgatásról is mint szelektív, temporális, kreatív, kontextuális (vö. A vizuális retorika mint logika) észlelési, kognitív ’logikáról’, mint jelentéstulajdonító eljárásról. Az aurális retorika ennek a feledésnek ad hangot a hangzás és hallás-hallgatás retorikai dimenziójára figyelmeztetve, saját tudományterületet körvonalazva.

Az aurális retorika nem azonos a zenei retorikával, amely a zenei kompozíció tanításának a zenetudományhoz szervesülő ága. Az aurális retorika egy olyan, kevéssé tárgyalt nézőpont, amely a multimédia-szerkesztés (kompozíció) aurális lehetőségének felismerésére és megvalósítására vonatkozik. Az aurális retorika elengedhetetlen eszköze a multimediális médiaüzenetek (film, reklámspot, kampányfilm, video, etc.) tanulmányozásának, gondoljunk csak a reklámfilmek hangi-zenei összetevőire. Miközben a marketingkommunikáción belül az ún. audio-branding (sonic branding, akusztikus branding) kitüntetett szakértelemmé, az arculatépítés legfontosabb összetevőjévé vált – felismerve a hang-zene szerepét az üzenet emlékezetessé és meggyőzővé tételében – az aurális írástudás (műveltség) igénye, az „auralacy”, még csak ébredezik. A hangokat, a retorikai cselekvés hatását építő hallható (hang, zene, narráció) elemeket tehát befogadjuk, a hang-képek (soundscapes) kontextusában mozgunk, de kritikai, retorikai elemző látásmóddal nem tudatosítjuk ezeket az elemeket, ezt a mozgást.


/Lásd bővebben a Médiretorika című köny Aurális retorika című fejezetében/