Korszerű retorika — népszerű retorika

Ön is? Ne késlekedjen! Már régóta? Ne habozzon! Vegyen egy kis retorikát! Csak néhány fejezet, másfél száz oldal, és olyat tanulhatunk, amitől egy csapásra változik meg az életünk.

„ Az ékesszóló szónok azonban ne csak elismerést keltsen, hanem csodálatot, zajos tetszésnyilvánítást, tapsot is arasson, ha lehet; és oly kitűnő legyen minden tekintetben, hogy szégyenének tartsa, ha a közönség szívesebben lát, szívesebben hallgat meg más szónokokat.” Cicero ezt írja elő a szónokláshoz.

A népszerű retorikák egyik legismertebb szerzője, Dale Carnegie, pedig így foglalja össze a teendőket azzal kapcsolatban, hogy megkedveltessük magunkat hallgatóságunkkal:

1.       Érezd magad megtisztelve, hogy felkértek a beszédre, és ezt közöld hallgatóságoddal!

2.       Fejezd ki hallgatóid iránt érzett őszinte megbecsülésedet!

3.       Ha lehetséges, említsd meg néhány ember nevét hallgatóid közül!

4.       Viselkedj szerényen!

5.       Beszélj többes szám első személyben, ne másodikban!

6.       Ne beszélj haragos arccal, kioktató hangnemben!

7.       Olyan dolgokról beszélj, ami érdekli közönségedet!

8.       Érezd jól magad beszéd közben!

9.       Ne mentegetőzz!

10.   Célozd meg hallgatóid nemesebb érzelmeit!

11.   Fogadd szívesen a kritikát, ne neheztelj érte!

12.   Légy olyan, mint Quintilianus mondta: “Beszédben jártas, jó ember.”

Cicero olyan általánosságot fogalmaz meg, amely szónokként vágyaink netovábbja. Örülhetünk tehát, hogy a népszerűsítő munkák, a fentiek alapján, megmutatják a hogyant e vágy beteljesítéséhez.

Azonban, ha közelebbről megnézzük, nem nyerünk többet a Carnegie-féle 12 pontból sem, mint a latin előd soraiból, sőt. Hogyan kell szerényen viselkedni, mely beszédrész során? Kiknek a nevét említsük, milyen meggondolás alapján válasszunk? Milyen dolgok érdeklik a mindenkori és az egyedi közönséget? Hogyan kell szívesen fogadni a kritikát?

Dale Carnegie könyvei szemléltetve tanítanak: tanulságos történetekkel valahogy úgy, mint a csodálatos szépségű reklámfigurák, akikhez hasonlóvá kellene válnunk a termék használata során.

 Az eredményes kommunikáció című kötet ( Geoffrey Moss) a következő fejezetcímekkel kínál: Hallgassuk figyelmesen a másikat!, Legyünk jó előadók! Írjunk jól!

S bár a beszédtett-elmélet már jelezte, hogy a megszólalásnak is van cselekvésértéke, vélhetően most nem ezzel van dolgunk.

“Ki ne szeretne több pénzt, gyorsan emelkedő karriert, nagyobb elismerést a munkahelyén, az üzleti életben és a szakmájában?

Ki ne szeretne magabiztosan, nyugodtan és meggyőzően szólni több száz, sőt több ezer fős hallgatósághoz — akár ellenséges beállítottságú hallgatósághoz is?

Ki ne szeretné ugyanezt a megingathatatlan önbizalmat sugározni magából a magánéletében, a munkájában, a társasági kapcsolataiban?

Ki ne szeretné időnként világosan és meggyőzően kifejteni szélesebb hallgatóság előtt politikai, gazdasági, vallási nézeteit és a művészetekkel kapcsolatos felfogását?

Ki ne szeretne rendelkezni azzal a képességgel, hogy befolyásoljon, maga mellé állítson és közös cselekvésre bírjon másokat?” (1997: 5)

Raymond Hull népszerű retorikájában feltett kérdéseire egyértelmű a válaszunk. Valamennyien vágyunk a külőszisz (a nyelv hatalma) birtoklására, valamennyien űzzük, űznénk a retorikát mint társadalmi gyakorlatot. Azzal kapcsolatban azonban kételyeink merülhetnek fel, amit a Sikeres nyilvános beszéd szerzője később így foglal össze:

“Miért érdemes a nyilvános beszéd mesterévé válnunk:

Növelheti a jövedelmünket.

Fokozza a magabiztosságunkat.

Lehetővé teszi nézeteink világos és meggyőző kifejtését.

Bővíti ismertségi körünket és tapasztalatainkat.

Tartalmasabbá teszi társasági életünket.

Bizonyosan jobb jövedelmünk lesz az igényesebb megszólalástól, s ha igen valóban azért beszélünk úgy, hogy megerősítsük jó helyzetünket?

 Nem szeretik a csöndes vagy önmagukat kevésbé kifejező embereket?

Sekélyes lenne társasági életünk, ha félénkek volnánk? Tényleg az fokozza a magabiztosságunkat, ha jól beszélünk vagy attól beszélünk jól, hogy magabiztosak vagyunk?

Ez utóbbi kérdések megválaszolásában már nem a retorikai tudásunk fog segíteni: a népszerű retorikák így teszik praktikussá a gyakorlatiast, használhatóvá az általánosan hasznost.

Mindazonáltal ezek a könyvek, s még sok társuk is rengeteg jól alkalmazható fogást, ügyes eljárást, gyakorlati tanácsot írnak le és adnak a kezünkbe. Figyelmet, önkontrollt, nyitottságot írnak elő, s ehhez valahányszor illő tanulságokkal is szolgálnak. Majdnem hihető, hogy a kézikönyvek átolvasásával sikerülhet mindaz, amire a nyilvános vagy mindennapi szerepléseink kapcsán vártunk. Csakhogy a retorika nem illatszer, amit magunkra lehet permetezni, s ettől hódítunk.

A retorika tudás.

Olyan tapasztalati és információs tömeg, amit bölcsességgé érlelt az idő, tudománnyá vont el az értelem. A népszerű retorikák tehát színesítik és kipróbálják a retorikát jó és rossz értelemben egyaránt: előírnak úgy, hogy nem adnak hozzá tudást, tanítanak úgy, hogy nem esik nehezünkre elfogadni tételeiket. Gyakorlatiasak, alapjuk mégis valami megszűrt egyéni-szerzői tapasztalat, rendszerezők, de nem elméleti módon. Hátrány és előny: a népszerű retorikák, kommunikációs kurzusok, tréningek, sikerkalauzok kelendőek; a retorika mégis pihen. Félnivalónk persze van tőle: a vir bonus dicendi szembeállít minket saját hitelességünkkel. Hogyan is lehetne ezt felülvizsgálni? Mi az erkölcsösség kommunikációs terminusa?

S ha van — amint a szövegtantól örökölve van is (vö. Grice 1988) — tanulható-e? Nem a jó, erkölcsös szónok hiányzik-e? Vagy tekintsük a retorika előírását, mely szerint filozófia, komoly jártasság kell a tudományokban ahhoz, hogy művelhessük a retorikát? A tájékozottság korában hol a műveltség, a bölcsesség? S a retorika eszköztárának ismerete? Arisztotelész filozófiai rendszerében a retorika az alkotás része a poétikával párban, míg a politika a cselekvésé, a tudományok a szemlélődésé.

Tanulható a retorika tekhné mivolta, elsajátítható a “gondolkodással párosuló alkotó lelki alkat”(vö. Arisztotelész 1997:192–193, VI,4.)?

Szónoknak születni is kell, s onnan ezerféle út vezethet a megvalósulásig. A jól beszélés tudománya nem történetek láncolata mások sikereiről, nem példatár. Egyfajta új kód a nyelvet megfejteni, átalakítani és használni: a nyelven élő másik nyelv, ami a kiváltságosok birtoka lehet (vö. Barthes 1997).

Az 1930-as években Drozdy Győző négykötetes munkáját kéziratban hagyta annak érdekében, hogy csakis olyanokhoz juthasson el munkája, akik arra érdemesek. Talán ez is túlzott volt, mint ahogyan a népszerűsítő retorikák “instant oldódó” tudásanyagának használhatósága, amelyet bárki, bármikor, teljes sikerrel elsajátíthat és alkalmazhat.

A korszerű retorika nem pusztán a kor igényeit kell szem előtt tartsa. Ragaszkodnia kel a klasszikus retorika tudományosságához, az évezredes gyakorlathoz, a rendszer teljességét kell a jelen valóságára vonatkoztatnia , és nem fordítva. A korszerűség nem elvetése a 2500 évnek, hanem az alkalmazhatóság útjának kifejezése. Sem a népszerűség sem a korszerűség nem jelenthet könnyítést, sokkal inkább időszerű értelmezhetőséget. A korszerű retorika alapjait Wacha Imre (1994) a kommunikációs elvek és formák átemelésével teszi le, s ezzel olyan hatalmas rendszert hoz létre, amelyben újraértelmezhetjük a fogalmakat.

A kommunikáció egyébként is korunk hívószava, s talán annyival népszerűbb a retorikánál, amennyiben általánosabbak a sémái, kategóriái. A korszerű retorika nem egy visszanyert retorika, hanem az eredeti klasszikus retorika átvétele is lehet. “Önálló tudományként egyetlen retorika (a klasszikus retorika) létezik, s mindig a retorikai szituációtól, az adott kor társadalmi igényeitől függ, hogy annak melyik részét alkalmazzák és kutatják. Ebből következik, hogy nem lehet leszűkíteni a retorikát sem a stílusra, sem a műelemzésre, sem az érvelésre: mindezek részei a retorika rendszerének, de nem azonosíthatók magával a retorikával.” (Adamik 1999). Az Adamik által vázolt társadalmi igények az mindenkori újjáéledés felé viszik a retorikát is. A gyakorlat felerősödése korunk gyakorlata: a középiskolás tanterveknek is része lett, lesz a általa a tudomány.

A korszerű retorika tehát megkülönböztetett figyelmet fordíthat a klasszikus retorikai alapokon, elméleten nyugvó gyakorlatra, azt oktatásának homlokterébe helyezheti. Szálkáné Gyapay Márta Gyakorlati retorikája a retorika filozófiai vetülete mellett az érveléstechnikákat, a gondolat kifejtésének folyamatát írja le és gyakoroltatja. Nem más a korszerű retorika, mint a klasszikus, csak a hangsúlyok tolódnak el. Félnivalónkat tehát koncentráljuk a gyakorlatra, melyben előbb utóbb sikereket is szerzünk.

Az anyanyelvi nevelésnek a korszerűség zászlaja alatt el kell ismernie a klasszikusság továbbélését, miközben más nézőpontokat is hozzárendel a rendszer, a retorikai eszköztár taníthatóságához. Így a kommunikációs, a stilisztikai, a szövegtani aspektusokat szükséges beemelnie.

A korszerű retorikában a tantárgypedagógia nem láthat mást, mint pontos eszközismeretet, kreatív alkalmazást, célirányos készségfejlesztést. A korszerű retorika legkurrensebb részét alkothatják a hagyományos alapokon nyugvó érveléstechnikák, amelyekhez nem pusztán népszerű, sikeres megszólalások, karizmatikus, szuggesztív személyiségek példáit kell megmutatnunk, hanem a klasszikus retorika előírásainak sorát is.

Így a korszerű retorikai felfogás, a népszerűsítés igénye nélkül is népszerű lehet a nyelvészeti stúdiumok sorában a nyelven túlmutató, gyakorlatias szemléletű, alkalmazott nyelvészeti mivoltának köszönhetően.

Felhasznált irodalom:

·          Adamik Tamás 1999. Az antik retorika rendszere és változásai az időben. Előadásvázlat. Kossuth Szónokverseny, 1999. Budapest.

·          Arisztotelész 1997. Nikhomakhoszi etika. Európa. Budapest.

·          Barthes, R. 1997. A régi retorika. In: Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei III. Jelenkor. Pécs.

·          Bognár Elek 1942. A szónoklás és előadás művészete. Budapest.

·          Carnegie, Dale 1999. Sikerkalauz 3. Gladiátor. Budapest.

·          Cicero, M. T. 1987. A szónok. In: Cicero válogatott művei. Európa. Budapest.

·          Grice, H.,P. 1988. A társalgás logikája. In: Pléh–Síklaki–Terestyéni (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés I–II. Tankönyvkiadó. Budapest.

·          Moss, Geoffrey 1998. Az eredményes kommunikáció kézikönyve. Bagolyvár. Budapest.

·          Szálkáné Gyapay Márta 1999. Gyakorlati retorika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest.

·          Wacha Imre 1994. A korszerű retorika alapjai I–II. Szemimpex. Budapest.

Szemelvényszerű irodalomjegyzék a népszerű-korszerű retorikákról:

Kulcs-sorozat:

·          11. H. Cohen: Bármit meg tud tárgyalni. Bagolyvár. Bp. 1995.

·          ( Fontos könyvek) R. W. Emerson: Esszék. Bagolyvár. Bp. 1995.

·          18. W. Ury: Tárgyalás nehéz emberekkel. Bagolyvár. Bp. 1993.

·          12. M. O. Frank: Hogyan érveljünk röviden és hatásosan. Bagolyvár. Bp. 1994.

·          29. D. Gabor: Ismerkedés — társalgás. Bagolyvár. Bp. 1996.

·          D. Carnegie: Sikerkalauz 3. Gladiátor. Bp. 1996.

·          P. Fleming: A tárgyalás alapjai - hét leckében. Park. Bp. 1992.

·          Pratkanis – Aronson: A rábeszélőgép. Ab Ovo. Bp. 1992

·          Pease – A. Garner: Szó-beszéd. Park. Bp. 1989.

·          Deme László: Közéletiség, beszédmód, nyelvi műveltség. Kossuth. Bp. 1978.

·          Nyelvi illemtan. Szerk. Deme László – Grétsy László – Wacha Imre. Ifjúsági. Bp. 1987.

·          Nyelvtan–stílus –szónoklás. Szerk. Terestyéni Ferenc. Kossuth. Bp. 1960.

·          Montágh Imre: Figyelem vagy fegyelem?! Holnap. Bp. 1996.

·          Peel, Malcolm: Kommunikációs készségek fejlesztése. Trivium. Bp. 1999

·          Wacha Imre: Beszélgessünk a beszédről! Kossuth. Bp. 1981.